A nevem Dániel. 29 éves vagyok. Politoxikomán. Kedvencem az ópiát, opioid szerek, de 4,5 éve, igen rövid idő alatt, sikerült alkoholistává is válnom. Ezzel kezdődött életem legnagyobb zuhanórepülése.

Múlt:

12 évesen ittam először. 15 évesen kezdtem el drogozni. Nagyon megtetszett (marihuánával kezdtem), plusz volt egy OCD nevű pszichiátriai betegségem, amit nem mertem senkinek sem elmondani, de így is észrevették páran. Iskolapszichológushoz is jártam az otthoni dolgok miatt. Neki sem mondtam erről semmit. Aztán az első füves cigivel megszűnt, így a drogot öngyógyításra is használtam. Az előző 4,5 évben 11 addiktológiát, 4 pszichiátriát, és 2 rehabot jártam meg. Ez az októberi a 3. rehabos nekifutásom, és remélem az utolsó.

Jelen:

Mai napig nem tudom hogyan, de átkattant valami az agyamban. Az életet akartam választani. Öregnek és kiégettnek éreztem magam, de tudtam, hogy még nem veszett el az, ami lehettem volna, illetve még lehetek. Az utcán a céljaim álmokká fakultak, az álmok elérhetetlen vágyakká. Kitűztem első célomat, visszamegyek a rehabra és a lehető legkomolyabban állok hozzá. Céljaim a felvétel után sokszorozódtak. Tanfolyamra járok, júliusban lesz a vizsgám. Van napi rutinom, feladataim és rövid-, közép-, hosszútávú céljaim. Így állok a dologhoz, hogy amíg vannak céljaim, addig biztosan nem fogyasztok.

Jövő:

Most, ha sikerül ez a sütőipari- és gyorspékségi szakma, akkor végre 30 évesen (májusban töltöm) elvégzek, befejezek egy iskolát. És ez csak a kezdet. Remélem.

Már nem menekülök a rosszból és nem üldözöm a jót. Úgy élek, hogy már felismerem az érzéseimet, és a középutat választom, nem fordítok hátat neki, de nem is engedem, hogy elhatalmasodjon rajtam. Beleengedem magam, megélem, megtalálom az okát, és utána könnyebb. Minden múlandó. A főorvos mondta mindig:

„- Hogy van Dániel?

– Jól – feleltem.

– Majd elmúlik.”

És ezt nem rosszból mondta. A jó, a rossz… minden elmúlik, változik, és jön valami új vagy más. Nem gondoltam volna, hogy eljutok ebbe az állapotba. Hogy így fogom majd fel.

Alapból is próbálok minél többet olvasni és szinte nincs olyan könyv, ami ne tartalmazna legalább egy mondatot, amit, ha elolvas az ember (legalábbis én), leteszi a könyvet, átgondolja, elmélkedik, majd folytatja az olvasást. Én ezeket le is szoktam írni.

„Az ember sohasem látja helyesen a sorsát, míg az ellenkezőjét is nem tapasztalja! És csak azt tudja igazán értékelni, ami már elveszett.” /Daniel Defoe: Robinson Crusoe/

„Az élet kincseinek nagy részét észre sem vesszük, amíg részünk van benne.” /Joe Hill: Spóra/

„Az, hogy minden ember külön egyéniség, még nem jelent magányt, csak a gondolkodás számára. Az embernek mindenféle lyuk van a fején, amelyeken kikukucskálhat. Furán, kicsit ostobán hangzik, de így van: lyukak vannak a szem számára, hogy az ember láthassa a világot, és benne a többi embert, akinek ugyanolyan nehéz és nyugtalan az élete, mint az övé; és lyukak a hallás számára és egy lyuk, hogy beszélhessen, hogy kiönthesse bánatát és megszabaduljon tőle; és még két lyuk, hogy érezhesse az évszakok váltakozását: nyáron a gabona, télen a hó, ősszel a kertekben égetett avar szagát. Az embernek használnia kell a lyukakat, hogy ne legyen egyedül. A magány az érzékszervek álma. A hit egyszerűen az ébredés.” /Ray Bradbury: Villanytelep/