A körülmények formálják az embert

mi pedig formáljuk a körülményeket

Hisszük, hogy a hajléktalan ellátásnak nem kell dohos pincékre és zsíroskenyérre korlátozódnia. Alapítványunk támogatja a Golgota Nappali Ellátó helyiségeinek felújítását, szolgáltatásai színvonalának emelését.

Támogatóink adományainak felhasználásával a korábbi szűk és penészes zuhanyzó és borotválkozó helyiségből két kényelmes és modern zuhanyzót sikerült létrehoznunk. Következő lépésként egy ügyintéző sarkot alakítottunk ki, ahol klienseink szociális munkás segítségével tudnak okmányok, járadékok, munkakeresés kapcsán eljárni.

Múlt

Jelen

A rászorulók segítésével foglalkozó

személyek támogatása

Méltatlanul elhanyagolt a hajléktalanok és rászorulók segítésével foglalkozó munkatársak jólléte, lelki és szellemi fejlődésének segítése. Mi ebben is szeretnénk elöl járni, megosztani erőforrásainkat és kompetenciáinkat társintézményekkel és segítő személyekkel, valamint pályázati rendszerben kívánunk támogatást nyújtani szociális munkások fejlesztéséhez és lakhatásához.

Változtasson meg még ma egy életet!

Nem kell sok ahhoz, hogy segítsünk másokon! Nyitottság és a tetteink életet menthetnek.